Egyre nagyobb a feszültség: orosz katonai repülőgépek sérthették meg a légterüket – azonnal lépett Finnország

Komolyan vesszük a határsértés gyanúját – hangsúlyozta Antti Hakkanen finn védelmi miniszter.

Finnországban bekérették az orosz nagykövetet.
A finn külügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy bekérette Oroszország helsinki nagykövetét egy múlt héten történt feltételezett légtérsértés miatt.
A finn kormány már pénteken közölte hogy úgy véli, két orosz katonai repülőgép lépett be a finn légtérbe az ország déli részén, a fővárostól mintegy 50 kilométerre fekvő Porvoo város partvidékén, és a finn határőrség vizsgálja az esetet.
A nagykövettel közöltük, hogy Finnország komolyan veszi a területét ért feltételezett jogsértést, a diplomata pedig válaszában jelezte, hogy továbbítja az üzenetet”
– írta hétfői közleményében a finn külügyminisztérium az X-en, további részletek közlése nélkül. Oroszországi helsinki nagykövetsége egyelőre nem reagált az üggyel kapcsolatos hírügynökségi megkeresésekre.
A Balti-tenger térségében a 2022-ben kirobbant ukrajnai háború kezdete óta tapasztalható fokozott készültség, miután több alkalommal érte támadás a tenger alatt húzódó áram- és távközlési kábeleket, valamint gázvezetékeket, amelyek átmeneti szolgálatáskimaradásokat okoztak. A történtek miatt a NATO fregattokat, repülőgépeket és haditengerészeti drónokat küldött a helyszínre, hogy fokozza jelenlétét a területen.
Ezt is ajánljuk a témában
Komolyan vesszük a határsértés gyanúját – hangsúlyozta Antti Hakkanen finn védelmi miniszter.
(MTI)
Nyitókép: Olga MALTSEVA / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Kaja Kallas és Marta Kos is felvázolta a nagyra törő terveket.
Kezd formálódni egy német–ukrán szövetség.
Egy érdekes felmérésre hívták fel a figyelmet.